A magánnyugdíj 30 százalékát lehet egyben felvenni, a többit 8 év alatt részletben kapják meg az arra jogosultak. A kormány elfogadta azt a törvényjavaslatot, ami alapjaiban változtatja meg, hogyan juthatnak hozzá az emberek a magánnyugdíj-megtakarításaikhoz. Ez a döntés több mint 9 millió romániai személyt érint: azokat, akik kötelezően fizettek be a második pillérbe, illetve azokat is, akik önkéntes nyugdíjpénztárban takarékoskodtak a harmadik pillérben – írja a HotNews. A változás lényege: a jövőben nem lehet az egész megtakarítást egyszerre felvenni, ahogy eddig. A szabály mostantól az, hogy a megtakarított összeg legfeljebb 30 százalékát lehet kivenni egyben, a többit pedig havonta, részletekben kapja meg – legfeljebb nyolc éven keresztül. Fontos tudni, hogy megmarad a lehetőség arra is, hogy valaki a pénze maradék részét élethosszig tartó nyugdíjkiegészítésként kapja meg, vagyis amíg él, havonta jár neki a magánnyugdíj.