A kormány ma jóváhagyta a határozattervezetet az államelnök-választás 2025. május 4-i kiírásáról; a kampányidőszak február 18-án kezdődik – számolt be a kabinet ülése után tartott sajtótájékoztatón a kormány szóvivője. A kormányhatározat megszabja ugyanakkor, hogy a külföldi szavazókörzetekben három napig tart a voksolás, de a szavazóhelyiségek május 4-én az eddigiektől eltérően nem a helyi idő, hanem a romániai idő szerinti 21 órakor zárnak. Pénteken és szombaton helyi idő szerint reggel 7-kor nyitnak és este 9-kor zárnak az urnák. A külföldön élő román választópolgárok jövő héttől kezdődően regisztrálhatnak a levélszavazásra a külképviseleteken. A kabinet jóváhagyta azt is, hogy az elnökválasztás első fordulójával egy időben, azaz május 4-én időközi önkormányzati választásokat tartsanak, Bihar megyében a megyei tanácselnök, illetve több megye összesen 17 településen a polgármester megválasztására. A kétféle választás egyazon szavazóhelyiségben zajlik az érintett településeken – tette hozzá Mihai Constantin. A jogszabálytervezetek szerint ugyanakkor a választás lebonyolításában részt vevő személyzet a pénzügyminisztérium javaslatára 25 százalékkal kisebb összegű fizetségben részesül, mint eddig, az élelmezési napidíjuk összege azonban nem változik.