Megszünteti a nyilatkozattételi kötelezettséget a kormány azok esetében, akiknek több ingatlanjuk is van – jelentette be ma az energiaügyi miniszter. A kormány módosítja az energiaár-korlátozásról szóló törvényt, hogy a fogyasztási helyek számától függetlenül minden állampolgár részesüljön a plafonált tarifákból, ezért megszünteti a nyilatkozattételi kötelezettséget azok esetében, akiknek több ingatlanjuk is van. Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke a Maszolnak elmondta: helyes döntés az, hogy három napnyi felfordulás után a kormány belátta, szükséges a módosítás. Ami a parlament által elfogadott törvény azon rendelkezését illeti, mely szerint az egynél több fogyasztási hellyel rendelkező állampolgárok kötelesek saját felelősségükre kitöltött nyilatkozatot eljuttatni a szolgáltatójukhoz, a helyzet megoldódik – írta Facebook-oldalán ma Virgil Popescu energiaügyi miniszter. Ugyanakkor közölte, Nicolae Ciucă miniszterelnök már a múlt hét végén egy olyan kormányhatározat kidolgozását kérte, amely eltörli a nyilatkozattételi kötelezettséget, hogy minden állampolgár részesülhessen a plafonált tarifákból, függetlenül a fogyasztási helyek számától. Virgil Popescu azt is közölte, a határozattervezetet még ma este közvitára bocsátják, hogy a jövő héten szavazhasson róla az apparátus.