A romániai magyarok összeírását elősegítő tájékoztató és támogató kampány adatai szerint 23,7 százalékos az országos, becsült részvételi arány. A Népszámlálás.ro számításai azt mutatják, hogy a romániai magyarok érdeklődése enyhén meghaladja az országos átlagot, eddig mintegy 320 ezren élhettek az önkitöltés lehetőségével. A magyar lakosság érdeklődését az is jelzi, hogy Sepsiszentgyörgyön kiemelkedő a részvétel, 32 százalékos, amivel valamennyi romániai, 50 ezer főnél nagyobb város között az első helyen szerepel. Az erdélyi nagyvárosok közül Aradon 31 százalékos, Brassóban, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben 26, Csíkszeredában 25, Zilahon és Besztercén 24, Nagyváradon és Kolozsváron 23, Nagybányán és Temesváron 22%-ra becsülhető a részvétel. A Népszámlálás.ro továbbra is az online szakaszban való részvételre biztatja a romániai magyarokat. Hangsúlyozza, éljenek ezzel a lehetőséggel, hiszen gyakorlatilag már csak két hét áll rendelkezésre, a kitöltések érvényesítése pedig időbe telik.