A belügyminiszter kérte a plagizált doktori dolgozatán alapuló könyv visszavonását a CA Publishing kiadótól, amely el is fogadta a kérését – írja az Edupedu oktatási szakportál. Kapott egy üzenetet Lucian Bode minisztertől, amelyben megkérte a kiadót, hogy vonja vissza a könyvet. A kiadó azt mondta, megteszi, és a könyv már nincs forgalomban és nem árulják – közölte a lappal Dacian Dragoș, a Babes Bolyai Tudományegyetem  etikai bizottságának az elnöke. A BBTE Etikai Bizottsága január 11-én jelentette be, hogy Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatával kapcsolatos a plágiumvádak többsége beigazolódott. Az egyetem ekkor már másodszor vizsgálta a belügyminiszter dolgozatát, ezúttal külföldi szakértők bevonásával.  Az Etikai Bizottság döntése nyomán a liberális miniszter doktori dolgozata alapján megjelent könyv visszavonását is kérte. Ennek tett eleget most a kiadó.