A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Radu Miruță. A gazdasági miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a részvényesek közgyűlését összehívták, ennek ellenére a testület nem ült össze megállapítani, hogy a parajdi bányakatasztrófa miatt a Salromot veszteség érte, ami törvénynek megfelelően maga után vonja az igazgatótanácsi tagok menesztését. Radu Miruță szerint a részvényesek törvénytelenül tagadták meg a közgyűlés megtartását, ezért a minisztérium a bírósághoz fordult. Annyira ragaszkodnak a székükhöz, hogy nem hajlandóak összeülni, pedig törvény kötelezi őket erre- jegyezte meg a gazdasági miniszter. Radu Miruță július 3-án jelentette be, hogy a parajdi bányakatasztrófa miatt kéri a Salrom részvényeseinek a közgyűlését, vonja vissza az igazgatótanács tagjainak mandátumát, és vonja őket felelősségre károkozásért. A miniszter hangsúlyozta: nem igaz, hogy a katasztrófa veszélye kiszámíthatatlan, előre nem látható volt. Szerinte 2006-ból voltak hivatalos információk erre vonatkozóan, és számos szakvélemény, tanulmány is figyelmeztetett a veszélyre, amit az illetékesek figyelmen kívül hagytak. A tárcavezető azt mondta, hogy a bányakatasztrófa a román állam tehetetlenségét mutatja: az illetékes intézmények addig hárították a felelősséget, amíg a természetnek már nem volt türelme.