A nők elleni erőszak felszámolásának világnapján 16 napon át tartó nemzetközi kampányt indított az ENSZ. A programok december 10-ig, az emberi jogok világnapjáig zajlanak, céljuk a társadalom figyelmének felhívása a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszak súlyosságára. Ebben a 16 napban minden tagország kiemelten foglalkozik a témával. Romániában az Országos Esélyegyenlőségi Ügynökség szervezi a rendezvényeket. Ennek keretében ma 17:30 és 18:30 között narancssárga fényben ragyog majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épülete. Ugyancsak ma a Plaza M-ben a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság – a Bűnmegelőzési és Bűnügyi Osztálya – és a Kelet-Európai Reprodukciós Egészségügyi Központ hivatalosan elindítja a „16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Megszüntetéséért” helyi eseménysorozatát – Maszol.