Újabb nagyszabású tüntetést készülnek tartani a szakszervezeti szövetségek Bukarestben október 29-én. A közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Törvény Ereje Országos Szakszervezet (SNFL) mai közleménye szerint az ország öt nagy szakszervezeti szövetségéből négy (Alfa Kartell, Frăția, CSDR és Meridian szakszervezeti szövetség) részt vesz a kormány épülete elé tervezett tüntetésen. A megmozduláson a tiltakozók ‘a Bolojan-kormány által elrendelt visszaélésszerű elbocsátások és bércsökkentések’ leállítását fogják kérni. A Törvény Ereje Országos Szakszervezet méltányos béreket és tisztességes megélhetést biztosító nyugdíjakat kér, követeli az energiaárak szabályozását, és elutasítja az állami vállalatok privatizálását. A tüntetésre a helyi és a központi közigazgatásban dolgozók mellett az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozókat, a kulturális intézmények alkalmazottait, a nyugdíjasokat és valamennyi szakszervezeti szövetség tagjait várják.