Ismét vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba a Magyarországon kívül született magyar útlevéllel rendelkezők, tehát elméletileg a kettős állampolgárságú romániai magyarok is.Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (DHS) kedden jelentette be, hogy feloldja a magyarországi Vízummentességi Programra vonatkozó korlátozásokat, és az ország státusza a Vízummentességi Programban (Visa Waiver Program, VWP) teljes mértékben visszaáll, miután megtették a szükséges lépéseket a biztonsági kockázatok kezelésére. Az év elején még úgy nézett ki, hogy március végétől Románia is teljes jogú tagja lesz a Vízummentességi Programnak. Aztán az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma néhány nappal az életbe lépés előtt bejelentette, hogy az amerikai kormány felülvizsgálja Románia felvételét a vízummentességi programba, mert ellenőrizni szeretné, hogy az ország megfelel-e a program szigorú biztonsági követelményeinek. Májusban pedig a Trump-adminisztráció közölte, hogy kizárják Romániát a Visa Waiver Programból. A döntés indoklásában „a biztonsági aggályokat” emlegettek, de semmi konkrétat nem írtak – Transtelex.