Az esőzéseket követően már nem bírja a terhet az a csőrendszer, amely a Korond-patak elterelését szolgálná. Ennek következménye, hogy megnövekedett a Kis-Küküllő sótartalma. Ma reggel Dicsőszentmártonnál 316 mg/l, Gyulakutánál pedig 691 mg/l volt a sókoncentráció – jelentette be a mai sajtóértekezleten a marosvásárhelyi ivóvízszolgáltató vezérigazgatója. Sipos Levente elmondta, ez is bizonyítja, hogy a jelenlegi rendszer nem oldja meg a Kis-Küküllő mentén élők ivóvízellátási problémáit, ezért mindenképp szükség van a sótalanító berendezések beüzemelésére. A Maros megye prefektusa, Barabási Antal Szabolcs által összehívott sajtótájékoztatón az előljáró közölte, hogy sajnos nem érte meglepetésként, hogy a Korond-patak elterelésére szolgáló rendszer nem bírja el a nagyobb esőzéseket. A keddi esőzések hozama 5,5 köbméter/másodperc volt, ami jóval kevesebb, mint a két hónappal ezelőtti 60 köbméter/másodperc, mégis túlterhelte a rendszert – tette hozzá az Aquaserv igazgatója. Megerősítette: éppen ezért is fontos, hogy mielőbb felszereljék a sótalanító berendezéseket.