Hivatalosan is kiadták az építési engedélyt az A8-as autópálya első szakaszára, amely Marosvásárhely és Nyárádszereda között húzódik, és magában foglalja a csatlakozást az A3-as autópályához is – jelentette be Ciprian Șerban szállításügyi és infrastrukturális miniszter. Ez az első megépülő szakasza lesz a régóta várt Marosvásárhely–Gyergyó–Neamț közötti A8-as autópályának, amely Erdélyt hivatott összekötni Moldvával. A most engedélyezett szakasz 22 kilométer hosszú, ehhez további 2,4 kilométernyi kapcsolat társul az A3-as autópályához. A nyomvonal Maros megyét érinti, és hat településen halad majd keresztül. A beruházás összértéke meghaladja a 760 millió lejt, a kivitelezési időszak pedig 17 hónap, amely az építkezés tényleges megkezdésétől számítandó.