Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szombaton kijelentette, hogy a parajdi sóbánya egyértelműen menthetetlen. A Prima Tv-nek nyilatkozva a tárcavezető kifejtette: a szakértőktől kapott információi alapján nem az a kérdés, hogy beomlik-e a bánya mennyezete, hanem az, hogy mikor és milyen gyorsan történik ez meg. A miniszter hangsúlyozta: elsősorban abban érdekeltek, hogy ne legyen ökológiai katasztrófa. Másodszor, hogy legyen ivóvíz a környéken élő emberek számára. A miniszter azt is kifejtette, hogy hogy egy tanulmány szerint a víz eltávolítása és a parajdi sóbánya újrahasznosítása 45 millió euróba kerülne, miközben fennáll a bánya beomlásának kockázata is. Hozzátette, hogy már készül egy tanulmány, amely a hegy másik oldalán lévő só hasznosítását javasolja, ami nyolcszor olcsóbb. A hatóságok most első lépésben a Korond-patak elterelésén dolgoznak.