Közvetlen pénzügyi támogatást kapnak az áramszámlájuk kifizetésére a rászorulók  július elseje után – írta ma a Facebook-oldalán az energiaügyi miniszter. Bejegyzésében Sebastian Burduja azokra a híresztelésekre reagált, miszerint nagyon nagyok lesznek a számlák az áramár-korlátozó és -támogató rendszer július elsejei kivezetése után. A miniszter leszögezte: a kormány továbbra is segíteni fog a fogyasztókon, de júliustól bevezet egy célzott rendszert. Ennek lényege, hogy azokat a fogyasztókat fogja támogatni az állam, akik valóban segítségre szorulnak: az energiaszegénységben élő háztartásokat, a fogyatékkal élőket és az orvosi eszközöket használó személyeket. Burduja közlése szerint az állami támogatás folyósításának kritériumait a munkaügyi minisztérium fogja kidolgozni. A tervek szerint a havi segélyt a jövedelem, a háztartás összetétele és más objektív kritériumok alapján állapítják majd meg – írta bejegyzésében a miniszter. -Agerpres