A megszokottnál is feszültebb volt a hangulat a hétfői városi rangadón. Az 1-0-ás U-s győzelemmel végződő találkozó után négy CFR-drukker fiatalra támadtak az U-nak a szurkolói. A híradások eltérő számú áldozatról számolnak be, van olyan, ahol hármat említenek, máshol négyről írnak, de az biztos, hogy egy 14 éves gyereket annyira megsebesítettek, hogy kórházi ellátásra szorult a sérült fiatal. A fiatalok hazafelé tartottak a mérkőzés után, amikor egy 15-20 fős szurkolói csoport rájuk rontott. A támadók maszkot viseltek. A hatóságokat egy a közelben tartózkodó CFR-szurkoló értesítette, és bár a csendőrök azonnal közbeléptek, a támadók többségének sikerült elmenekülnie. A rendőrség közlése szerint testi sértés, valamint a közrend megzavarása miatt indítottak nyomozást. A CFR Cluj sportigazgatója a Golazo.ro sportoldalnak azt mondta, hogy nem ez volt az egyetlen támadás hétfő este. Gabriel Giurgiu, az U Cluj sportigazgatója pedig azt nyilatkozta a portálnak, hogy ha bebizonyosodik, hogy az Universitatea drukkerei támadtak a fiatalokra, akkor „a törvény szerint bíróság elé kell állítani őket” – Transtelex.