A kormányfő hangsúlyozta, hogy Romániát nem fenyegeti katonai támadás veszélye. A védelmi minisztérium a katasztrófavédelemmel együtt a helybéliek kérésére intézkedett. Nem fenyeget semmilyen veszély. Ennek ellenére magától értetődő, hogy az állam bizonyos intézkedéseket hozzon – nyilatkozta Ciolacu. Hozzátette, az illetékes hatóságok nagyon alaposan elemezni fogják a kialakult helyzetet, és kidolgozzák az ilyen esetekben követendő gyors katonai válaszlépéseket is. Eddig csak véletlenekről beszélhetünk. Néhány drónmaradvány átkerült a Duna innenső oldalára. Szó sincs Románia megtámadásáról – nyomatékosította a kormányfő. A mára virradóra kiküldött Ro-Alert üzenetekről azt mondta, hogy a Tulcea megyei határ menti települések lakóinak szánták azt, de lehetséges, hogy mások is megkaphatták.