A Gorj megyei földrengések során tizenegy iskolaépület falán keletkeztek repedések – jelentette be Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főosztály vezetője tegnap esti sajtótájékoztatóján. A tanulók ezen a héten vakáción vannak, de még az iskolába való visszatérésükig el kell végezni az épületek állagfelmérését, és ha a szakértők úgy ítélik meg, hogy az épület veszélyes lehet, akkor a gyerekek máshol kezdik a tanulást. Arafat azt is elmondta, a kedd délutáni, 5,7-es erősségű földrengés öt megye (Gorj, Dolj, Hunyad, Mehedinţi és Vâlcea) huszonkét települését érintette. A földrengésben károsodott épületek statikai állapotát szintén felmérik, hogy a hatóságok intézkedni tudjanak, ha valamelyik ingatlan életveszélyessé vált volna. Egyelőre nem érkezett jelentés ilyen épületről, csak felszíni repedéseket találtak – tette hozzá Raed Arafat.