Elfogytak az újszülöttek és a kisgyermekek számára szánt oltóanyagok Hargita megyében. Dr. Tar Gyöngyi, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint pontosan becsülték meg a szükséges mennyiséget, de nem kapták meg az oltóanyagokat. Egyébként nem csak a megyében, hanem országszerte akadozik az oltások beszerzése.Tar Gyöngyi a Maszolnak elmondta, hiány van a ROR-oltóanyagból, amely a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen nyújt védettséget. Ugyanakkor a hexavalens oltásként ismert, hepatitis B, diftéria, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás ellen védő vakcinát sem kaphatják meg. A kicsiknek 2, 4, illetve 6 hónapos korban adják be a hexavalens oltást. Már olyan csecsemők is vannak, akiknek az emlékeztető vakcinát kellene megkapniuk, közben még az alapoltást sem kaphatták meg. Az oltóanyagok hiányának okát nem tudta pontosan meghatározni Tar Gyöngyi, de elmagyarázta, hogy az egészségügyi minisztérium a központi közbeszerző. Fontos lenne tartalékkészletek létrehozása, ahogyan ezt más európai országokban is sikerült megvalósítani.