Folyamatosan dolgoznak a parajdi sóbányában azon, hogy újra biztonságossá tegyék a létesítménybe való lejutást – közölte a Maszol érdeklődésére Sebestyén József műszaki igazgató. Jelenleg is nagy mennyiségű víz szivárog az érintett részen, de ez nem veszélyezteti sem a turisták által látogatott kezelőbázist, sem a só kitermelését, tette hozzá. Gyűjtőmedencéket építettek, ide szivattyúzzák és gyűjtik össze a vizet, amelyekből a felszínre szállítják. A bejáratként szolgáló részen betonalagút építését kezdték el, ehhez készítik elő jelenleg az anyagokat és nekifogtak a dúcolás elkészítésének. Reményeik szerint 2 hét alatt megoldódik a helyzet. A bányát július 23-án kellett kiüríteni, miután jelentős víz- és iszapszivárgást észleltek a bejárati csarnoknál, ahol az autóbuszok szállítják a turistákat.