Több ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó gondoskodik a polgárok biztonságáról a május 1-jei hosszú hétvégén – tájékoztatott ma a belügyminisztériumi szóvivő. Monica Dajbog közölte azt is, hogy vasárnap, amikor az elnökválasztás első fordulóját tartják, 43 ezer belügyi alkalmazott fog szolgálatot teljesíteni országszerte. A szóvivő elmondta, hogy a minivakációban a szervezők eddigi bejelentése szerint hozzávetőlegesen 200 nagyobb nyilvános rendezvényt tartanak, amelyeken becslések szerint összesen mintegy 300 ezer személy vesz részt. A belügyminisztériumi alkalmazottak jelen lesznek ezeken az eseményeken, hogy megelőzzék, illetve kezeljék az esetleges incidenseket. Dajbog tájékoztatása szerint a hosszú hétvégén a közutakon mintegy 1840 közlekedési rendőr teljesít majd szolgálatot. Feladatuk a forgalom zavartalan lebonyolításának biztosítása és a súlyos balesetek megelőzése lesz. Munkájuk során mintegy 400 sebességmérő készüléket vetnek be.