A Transindex tájékoztatása szerint a párok diszkriminálva érzik magukat, amiért a román állam nem ismeri el törvényesen, és nem jegyzi be az élettársi kapcsolatukat. Az Európai Uniónak hat olyan tagállama van, amelyek egyikében sem létezik semmilyen törvény, ami biztosítaná az azonos nemű pároknak, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítsenek. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2015-ben hozott egy határozatot, amely arra kötelezi az országokat, hogy törvényes módon, a házassággal egyenrangúan ismerjék el az azonos nemű párok kapcsolatát. Ennek ellenére Romániában nem született még törvény erre vonatkozóan, mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága határozatát nem tartják kötelező érvényűnek, holott a felperesek szerint ezzel Románia törvényszegést követ el.