A Maszol tájékoztatása szerint Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter egy videókonferencia keretén belül elmondta, a kormány a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Alapból több mint 15 ezer töltőállomás kialakítására különít el erre a célra költségvetést, továbbá két héten belül a Környezetvédelmi Alapon keresztül, a környezetvédelmi szaktárca egy külön program keretében támogatja az önkormányzatoknak ezeket a törekvéseit.  A tárcavezető kifejtette, hogy amennyiben a romániai önkormányzatoknak sikerül megépíteniük a 18 ezer töltőállomást, nemcsak egy jól kiépített hálózatot bocsátanak ezáltal az állampolgárok rendelkezésére az országban, de így egyre több állampolgárt ösztönözhetnek arra, hogy a belsőégésű motorral rendelkező járművek helyett válasszanak alternatív közlekedési eszközöket. Továbbá azt is elmondta, az elektromos autók töltőállomásainak kialakítása mellett elektromos buszok és kerékpárok beszerzésének finanszírozására is lesz lehetőség.