Jelentősen megfogyatkozott szinte minden romániai felekezet az elmúlt évtizedben, egyesek esetében a hívek száma drámai mértékben csökkent, derül ki a tavalyi népszámlálás előzetes adataiból. Abszolút értékben az ortodox egyház szenvedte el a legnagyobb veszteséget. 2011-ben még 16,3 millió ember vallotta magát román ortodoxnak, a tavalyi népszámlálás alkalmával viszont már csak 13,9 millió, vagyis a számuk több mint 2 millióval csökkent. Nagyon megfogyatkoztak a magyar egyházak is. A római-katolikus hívek száma 870 ezerről 741 ezerre csökkent, a reformátusoké 600 ezerről 495 ezerre, az unitáriusoké pedig közel 58 ezerről 48 ezerre. A kivételt a magyar és szlovák híveket tömörítő Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház jelenti, melynek a követői tavaly is 20 ezren voltak, akárcsak 2011-ben. Százalékosan a legnagyobb mértékben a zsidók és a szász evangélikusok létszáma csökkent. A baptisták száma 112 ezerről 103 ezerre, a hetednapos adventistáké közel 81 ezerről 65 ezerre esett. a A pünkösdisták viszont 42 ezerrel vannak többen, mint az előző népszámlálás alkalmával, a számuk 404 ezer. A vallástalanok száma három és félszeresére nőtt, 19 ezerről 71 ezerre, míg az ateistáké közel 21 ezerről 57 ezerre.