Jelentette be Klaus Iohannis államfő. A parlament ugyanis nem szavazott bizalmat  az új kormánynak a házszabály által megszabott 15 nap alatt. Az államfő várhatóan már ma bejelenti, hogy kit jelöl miniszterelnöknek, és továbbra is Ludovic Orban az „első számú opciója”. Az államfő ma 16 órától konzultál a pártokkal a kormányalakításról. Az alkotmánybíróság hétfőn megállapította, hogy Johannis alkotmányos konfliktusba került a parlamenttel, amikor a frissen leváltott Orbant bízta meg ismét kormányalakítással. Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök hétfő este hozzátette, hogy a döntésüket Ludovic Orban nyilatkozatára alapozták, miszerint a Nemzeti Liberális Párt elnöke elutasította a kormányának beiktatását.