Vasile Dîncu szerint Romániát nem fenyegeti háború ukrán-orosz konfliktus miatt – tájékoztat a Transindex. Vasile Dîncu védelmi miniszter a Román Televízióban elmondta, a katonai szövetség nem reagál katonai erővel, hiszen Ukrajna nem tagja a NATO-nak, ugyanis a NATO alapszerződésének ötödik cikkelye csak abban az esetben írja elő a közös fegyveres fellépést, ha valamely tagállamot éri támadás. Vagyis Románia sem vesz részt az esetleges háborúban, nem küld csapatokat, és fegyvereket sem Ukrajnának, csupán részt vesz a közös stratégia megvalósításában. Dîncu szerint Romániát nem katonai, hanem stratégiai veszély fenyegeti: hogy visszatér a Varsói Szerződés megszűnése, 1991 utáni időszak, amikor már nem volt a keleti védelmi tömb tagja, de még a nyugatié sem. Oroszország ugyanis Ukrajna NATO-tagságának elutasítása miatt azt is követeli, hogy az újonnan csatlakozott közép- és kelet-európai országokban hagyjanak fel a csapatmozgásokkal.