Az Agerpres tájékoztatása szerint néhány ponton változtat az érvényben levő korlátozó intézkedéseken a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozat, amelyet tegnap fogadott el a kormány. Az egyik legfontosabb módosítás értelmében 90 napról 180 napra növelik a korlátozó intézkedések hatálya alól való felmentés időtartamát azok esetében, akik kigyógyultak a COVID-19-ből. Egy másik módosítás értelmében a szabadtéri kulturális-művészeti rendezvényeken legtöbb ezer néző vehet részt az ülőhelyes nézőtéren. A magánrendezvényeken – tehát az esküvőkön, keresztelőkön – két négyzetméteres felületet kell biztosítani résztvevőnként az eddigi négy négyzetméter helyett. A játszóházak esetén nem lesz követelmény ezután, hogy a gyerek kísérője legyen beoltva, ugyanakkor feloldották azt a korlátozást is, amely szerint az éttermek teraszán legfeljebb hatan ülhetnek egy asztalnál.