Sorina Pinteanak vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt kell bíróság elé állnia, mivel a vád szerint a nagybányai kórház menedzsereként tavaly december és idén február között egy közvetítő révén 10 ezer eurót és 120 ezer lejt kapott egy cégtől. Az összeg egy új sebészeti részleg építésére vonatkozó közbeszerzési szerződés értékének 7 százalékát tette ki. Március elején a bukaresti ítélőtábla helyt adott Pintea fellebbezésének és elrendelte előzetes letartóztatása megszüntetését. Ezután pedig hatósági felügyelet alá helyezték.