Jelentette be Mirela Călugăreanu, az Országos Adóhatóság elnöke. Ennek előzményeként 2018 májusában életbe lépett az a rendelet, miszerint előbb a nagy- és középvállalkozásoknak, majd egy hónappal később a kisvállalkozóknak is át kell térniük az elektronikus kasszagépek használatára. Az Országos Adóhatóság szerverét azonban azóta nem helyezték üzembe, ezért a Székelyhon tájékoztatása szerint a vállalkozók úgy érzik, hogy az online pénztárgépek jelenleg nem töltik be azt a szerepet, amiért kötelezték a bevezetésüket. Az ANAF elnöke szerint a szerver működésbe helyezése része annak a múlt év végén kidolgozott tizennégy projektnek, amelyek célja az adóhatóság informatizálása. Egy másik fontos projekt a számlák elektronikus zárolása, illetve a zárolás szintén elektronikus, azonnali feloldása, ha kiegyenlítették az adóhátralékot. Ez ügyben márciusra ígért előrelépést az ANAF elnöke.