Százötven, eddig köztisztasági alkalmazottként dolgozó személy vonult utcára tegnap Marosvásárhelyen, nagyobb fizetést és megfelelő munkakörülményeket követelve. Petru Dicu, az egyik képviselőjük a tegnapi tüntetésen arról beszélt, hogy szombat óta 120 alkalmazott tagadta meg a munkát, és úgy hallották, hogy felbontották a munkaszerződésüket. A Brantner cég helyi igazgatója, Catalin Saguna a Székelyhonnak azt mondta, elkezdtek új embereket alkalmazni azok helyére, akik nem jelentek meg szombat óta a munkahelyen. Többnyire nőket, hiszen az utcaseprés nem nehéz munka, a nők lelkiismeretesen dolgoznak, és több más városban is biztosítani tudják a  köztisztaságot.  A cég képviselője azt is elmondta, egyelőre nem sikerült minden kiesett munkaerőt pótolni, de dolgoznak rajta. A szerződésben vállaltakat elvégezik, az utcákat, köztereket tisztán fogják tartani továbbra is – hangsúlyozta Catalin Saguna. Mint korábbi híradóinkban beszámoltunk a  városvezetés nem teljesen elégedett a cég szolgáltatásával, eddig 153 bírságot szabtak ki a vállalatra, összesen több mint  300 000 lej értékben mivel nem tartotta be a szerződésben vállaltakat.