Átlépte Törökországban és Szíriában a 4300-at a tegnapi földrengés halálos áldozatainak száma; az országban a katasztrófavédelem 2921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1444 ember vesztette életét. Az AFAD tájékoztatása szerint Törökországban 4758 összedőlt épületből csaknem 8000 túlélőt mentettek ki. A fagypont közeli hőmérséklet nehezíti a mentést. lKözben ma hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén. Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a tegnapi földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a halálos áldozatok száma a húszezret is elérheti.