Hiába tervezték újra a Marosvásárhelyt Koronka irányából Jedd érintésével Nagyernye felé elkerülő főutat, egyelőre nem lehet elkezdeni a munkálatokat, mivel az illetékes hatóságnak hónapok óta nem sikerült szerződtetnie egy mérnököt. Az illetékesek többször hirdettek versenyvizsgát, de a munkakör betöltésére senki nem jelentkezett. Elekes Róbert, a CNAIR regionális igazgatóságának szóvivője a Krónikának elmondta, hogy ha kerülne is szakember és meglenne a nyertes építő, akkor sem tudnák elkezdeni a munkálatokat csak tavasszal. A Segesvár felől érkező és Szászrégen felé haladó forgalmat elterelni hivatott 11 és fél kilométeres műút építését eredetileg 2016-ig kellett volna befejezni.