A Román Rádió tájékoztatása szerint tiltakozást szervezett tegnap a Declic közösség és az Országos Diáktanács. Azt kérték a kormánytól, hogy minden diáknak biztosítsanak laptopokat vagy táblagépeket. A megígért, eleve túl kevés 250 ezer helyett most csak 82 ezret vásároltak, és ezek sem jutottak el időben a tanulókhoz – mondják a tiltakozók. Az Országos Diáktanács elnöke azt mondta, a szükségállapot idején 900 ezer tanulóhoz nem tudott eljutni az online oktatás. A három tanévkezdési forgatókönyv kapcsán, Rareş Voicu elmondta, sok iskola azért kezdi a tanévet a sárga szerint, mert a hiányos infrastruktúra miatt nem meri vállalni a zöldet. Elmondásuk szerint a szaktárca azzal védekezik, hogy ők mindent megtettek a beszerzésért, és a felelős az Országos Központosított Közbeszerzési Hivatal.