A Cotroceni-palota előtt tüntetnek az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség tagjai, méltányos adóreformot követelve, amelyben a terhek igazságosan oszlanak meg a tőke és a munka között. A tiltakozó akció résztvevői kérik továbbá, hogy a döntéshozók a kiadáscsökkentéseket a pártoknál és parlamenti politikusoknál kezdjék, csökkentve az állami szubvenciójukat és megszüntetve a kiváltságaikat. Az Alfa Kartell ugyanakkor valódi társadalmi párbeszédet szorgalmaz, valamennyi érdekelt fél – szakszervezetek, munkaadók és a civil társadalom – részvételével. Emellett arra kérik az államfőt, hogy ne csak szemlélője, hanem közvetítője legyen a párbeszédnek. A szervezet egy korábbi közleményében felrótták, hogy a hatóságok megszorító intézkedésekkel próbálják kezelni Románia gazdasági válságát, annak ellenére, hogy a költségvetési deficitet alapvetően az adóbeszedés hiányosságai és a regresszív adórendszer okozzák, amelyek nem biztosítanak elegendő bevételt az állam működtetéséhez.