Az alkotmánybíróság többszöri halasztás után tegnap elutasította az ombudsman tavaly augusztusban emelt alkotmányossági óvását.Az alapjogi biztos szerint semmilyen sürgősség nem indokolta, hogy a kormány a rendkívüli helyzetekre kitalált jogalkotási módszerrel avatkozzék be a törvényalkotás folyamatába, de az alkotmánybíróság nem adott neki igazat. Korábban az RMDSZ is bírálta a közigazgatási törvénykönyv kormányrendelettel elfogadott változatát, arra hivatkozva, hogy visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest. Az RMDSZ a visszalépések közé sorolta a megszerzett jogok védelmének eltörlését, azt, hogy a helyi tanács dokumentumait ezután kizárólag románul hozzák nyilvánosságra, és azt is, hogy a kisebbségek által lakott településeken is kötelezik a közintézményeket, hogy az állam nyelvén is kommunikáljanak.