Erről az Oltási maraton az életért elnevezésű bukaresti rendezvény keretében beszélt a szakember az egyik oltóközpontnál. Az Agerpres tájékoztatása szerint az infektológus kifejtette, egy sor intézkedésre van szükség a vírus terjedésének fékezése érdekében, ugyanakkor „el kellene kezdeni a tesztelést minden egyes lépcsőház előtt”, mert a fertőzés korai diagnosztizálása esetén jelentősen nő a túlélés esélye. Hozzátette, a jelenlegi vírustörzs sokkal gyorsabban terjed, mint a korábbi, „minden igazolt fertőzött mögött ott van még 8 vagy 10 tünetmentes személy, akikről nem tudunk”. Elmondta azt is, a korlátozó intézkedések hatásai majd hat hét után mutatkoznak meg. Streinu-Cercel hozzátette, a román egészségügyi rendszer megbénult, ezért is fontos, hogy az emberek oltassák be magukat, „ha nem akarnak hosszú sorokat állni a kórházak sürgősségi osztályain”.