Az MTI tájékoztatása szerint, bár minden korábbinál több koronavírusos beteget ápolnak a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegein, több városban, Bukarestben pedig két helyszínen is százak tüntettek szombaton a járványügyi korlátozások, a maszkviselési kötelezettség és az oltások „kötelezővé tétele” ellen. A kormányszékház előtti demonstráció egyik szónoka a Románok Egyesüléséért Szövetségből kizárt Diana Șoșoacă független szenátor volt, aki technokrata kormányt, előre hozott választásokat követelt, és egyebek mellett az ellen tiltakozott, hogy a diákoknak még a testnevelésórákon is maszkot kell viselniük. A tüntetéseken résztvevők többsége egyik helyszínen sem viselte a nyilvános helyeken kötelező védőmaszkot, és nem tartotta be az előírásos távolságot. Ugyanakkor a korlátozások ellen tüntettek szombaton Galacon, Brassóban és a vesztegzár alá vont Temesváron is. A csendőrség bejelentette, hogy megbírságolja a járványügyi előírások betartását megtagadó résztvevőket és a megmozdulások szervezőit, mert nem gondoskodtak arról, hogy a demonstrációkon legfeljebb százan legyenek jelen.