Az esti 5,2 tízedes erősségű földrengés több száz házat és középületet, köztük a helyi kórházat, rongált meg, öt háznak beszakadt a teteje vagy a fala az Arad megyei Gyorok (Ghioroc) községben. Corneliu Pop-Morodan gyoroki polgármester az Agerpres hírügynökségnek ma azt nyilatkozta, hogy már az este elkezdték a kárfelmérést, de olyan sok épületet érintett a földrengés, hogy ezt ma is folytatják, és 12 órára összehívta a helyi vészhelyzeti bizottságot is. Az elöljáró szerint közel volt a földrengés epicentruma, és a községhez tartozó három településen több száz házban keletkezett kár, főként háztetők rongálódtak meg, kémények zuhantak le, de falak is megrepedtek, sőt, öt háznak beszakadt a teteje vagy a fala. A helyi kórház tetőzete szintén megrongálódott, de szerencsére senki nem sérült meg. A polgármesteri hivatal dolgozói és önkéntesek kora reggeltől a terepen vannak, hogy a lakosságnak segítsenek – magyarázta a gyoroki polgármester.