Az Agerpres tájékoztatása szerint mintegy 15 százalékkal növeli a nemzetközi fuvarozással foglalkozó hazai vállalkozások tarifáit a sofőrjeik napidíjának megadóztatása – jelentette ki egy tegnapi sajtótájékoztatón a gyulafehérvári Apulum Fuvarozói Szövetség elnöke, Dumitru Blaga. A sajtótájékoztatón a közúti fuvarozási ágazat összesen hét munkáltatói szövetségének képviselői voltak jelen. Az ellen kívántak tiltakozni, hogy az Országos Adóhatóság visszamenőleg öt évre megadózza a vállalkozásaik alkalmazásában lévő hivatásos gépkocsivezetők napidíját. Dumitru Blaga túlkapásnak minősítette az ANAF eljárását, ami szerinte csődbe taszítja az ágazatot. Közlése szerint van olyan cégvezető, akinek büntetőkamatokkal együtt, visszamenőleg 2 millió eurót kell befizetnie az államkasszába.