Keresés a weboldalon:

Ossza meg ezt az oldalt a következőn:

Twitter Facebook Pinterest Whatsapp

prefektusok

Kinevezték az új prefektusokat és alprefektusokat

Szerkesztő: - 2025. február 28.

A kormány új prefektusokat és alprefektusokat nevezett ki csütörtöki ülésén. Az Agerpres közölte az összes újonnan kinevezett prefektus, illetve alprefektus nevét, magyarok is vannak közöttük. Szatmár megyében Altfatter Tamás-Ferenc lett a kormánymegbízott. Benedek Zakariás Szeben megyében tölti majd be az alprefektusi tisztséget. Szilágy megye eddigi prefektusa, Dari Tamás pedig  alprefektusként folytatja.

Tovább

Összehívja a prefektusokat az egészségügyi miniszter a hőségriadó miatt

Szerkesztő: - 2024. július 12.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter tegnap közölte, hogy videókonferenciát hívott össze a helyi hatóságok képviselőivel a vörös jelzésű hőhullámmal kapcsolatos intézkedésekről, valamint az egészségügyi intézményeknek a nagyobb számú páciens fogadására való felkészítéséről. Az Agerpres úgy tudja, hogy a miniszter sajtótájékoztatón közölte, hogy a távértekezletet a belügyminisztériummal közösen szervezik, és minden prefektus, illetve a közegészségügyi igazgatóságok vezetői […]

Tovább

A prefektusok irányítják az üzemanyagtöltő állomások ellenőrzését országszerte

Szerkesztő: - 2023. augusztus 29.

Marcel Ciolacu miniszterelnök tegnap elrendelte az ország összes üzemanyag-tároló és -forgalmazó létesítményének ellenőrzését. A prefektusokat felhatalmazzák a vegyes ellenőrzőcsoportok létrehozására és koordinálására. A kormány közleménye szerint az intézkedésre a Crevedián történ tragédia miatt volt szükség, célja pedig a közbiztonságot veszélyeztető rendellenességek sürgős feltárása.Az országos ellenőrzési akcióban valamennyi illetékes hatóság képviselői részt vesznek.

Tovább

A megyei tanács elnökével megegyező pártból fogják kinevezni a prefektusokat

Szerkesztő: - 2021. december 9.

A koalícióban megállapodás született arról, hogy a prefektusokat ugyanabból a pártból fogják kinevezni, amelyikhez a megyei tanácselnök is tartozik. A bukaresti prefektus szociáldemokrata párti lesz – közölte a koalíció vezetőinek tegnap esti ülése után Florin Cîţu. Az Agerpres tájékoztatása szerint a Nemzeti Liberális Párt elnöke elmondta, a prefektusok kinevezésekor ‘lehet egy-két kivétel, de ez lesz […]

Tovább