Szükségállapotot rendelt el ma Srí Lankán a szigetország ügyvezető elnöke, a hetek óta húzódó belpolitikai válság és tüntetések közepette.  Ranil Vikremeszinghe elnök a döntést a közbiztonság és a közrend védelmével, valamint az alapvető szolgáltatások biztosításának fenntartásával indokolta. A múlt héten az előző elnök, elmenekült hazájából, miután tüntetők megrohamozták rezidenciáját, és rossz gazdálkodással vádolták meg. A tervek szerint a parlament szerdán választ új elnököt, a négy jelölt közül az egyik maga Vikremeszinghe, de sok tüntető máris jelezte, nem fogadják el őt, mivel az előző elnök szövetségesét látják benne. Az ország jelenleg súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd, amelyet az váltott ki, hogy a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a szigetország egyik fő bevételi forrását adó turizmus, az agráriumot pedig az tette tönkre, hogy a kormány a biogazdálkodás előnyben részesítésére hivatkozva megtiltotta a műtrágya importját.