Az európai közlekedési dolgozók több helyen már hetek óta sztrájkolnak, béremelést követelve a növekvő infláció miatt. A munkabeszüntetések a húsvéti hétvégét is befolyásolni fogják. Spanyolországban még februárban kezdődött, és április közepéig biztosan folytatódni is fog a sztrájk. A spanyol törvények szerint a szakszervezeteknek sztrájk alatt is biztosítaniuk kell a minimális mértékű szolgáltatásokat, ezért nem lehet pontosan megbecsülni, hogy mekkora leállásokra lehet számítani. Franciaországban már hónapok óta tiltakoznak Emmanuel Macron nyugdíjreformja ellen, mely 62-ről 64 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. A munkabeszüntetések a közlekedési szektort is érintették. A francia repülésbiztonsági hatóság azt javasolta a légitársaságoknak, hogy április 6-án járataik 20 százalékát töröljék. A légiirányítók sztrájkja miatt a Ryanair úgy készül, hogy április 8-ig biztosan számolniuk kell járattörlésekkel és késésekkel. A londoni Heathrow repülőtér biztonsági személyzetének 1400 dolgozója sztrájkol április 9-ig. A repülőtér vezetése szerint ez csak az 5-ös terminált érinti, a többi terminálon zavartalanul folyik majd a munka. Németország vasúti- és légiközlekedése komoly fennakadásokkal küzdött a héten, miután a közszféra két legnagyobb szakszervezete sztrájkba hívta a dolgozóit. A munkabeszüntetést ugyanakkor a húsvéti időszakra felfüggesztették a szakszervezetek. A sikertelen tárgyalások után választottbíróság előtt próbálják kiharcolni a béremelést a közszféra dolgozóinak.