Péntek éjfélig jelentkezhetnek a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának internetes oldalán az érdekeltek a helyi roncsprogramban való részvételre. A program keretében 3 ezer lejes támogatás jár azoknak, akik legalább 15 éves autót adnak le, azt kiírják a forgalomból a gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó igazgatóságon, és az innen kapott bizonylatot benyújtják a polgármesteri hivatalhoz. A helyi roncsautóprogram költségvetése 500 millió lej. Országszerte 100 ezer szennyező autót forgalomból való kivonására különítettek el pénzt – hangsúlyozta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. A program múlt pénteken startolt, egy nap alatt 245 önkormányzat jelentkezett. A környezetvédelmi minisztérium azzal számol, hogy két-három héten belül folyósítják az önkormányzatok számára a pénzt. A szaktárca 2400 lejjel támogatja minden régi auto forgalomból való kiírását, ezen felül az önkormányzatok saját költségvetésükből 600 lejes önrészt vállaltak.