Az Európai Bizottság nemrég jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok – közölte tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán. Ez azt jelenti – ismertette –, hogy 2029 végéig mintegy 60 millió euró uniós keretösszeg áll rendelkezésre, hogy a szlovákokkal, a románokkal és az ukránokkal közösen fejlessze Magyarország  a számára fontos határmenti projekteket. Az együttműködés keretében 2215 kilométer hosszú határszakaszon, 7 országban, 19 különböző megyében valósulnak meg fejlesztések.