Az Agerpres tájékoztatása szerint a Hargita Megyei Vészhelyzeti Bizottság csütörtöki döntése értelmében többek között Csíkszeredában, Fenyéden, Dánfalván, Szentmihályon, Szentmártonban és Madéfalván október 9. és 23. között, két hétre bezárnak a bárok, klubok és más szórakozóhelyek, ugyanis a fertőzöttek aránya meghaladja ezer lakosonként az 1,5-öt. A 13 településen minden 5 évnél idősebb személy számára kötelezővé válik a védőmaszk viselése az oktatási intézmények 50 méteres körzetében szabad téren is. A bizottság ugyanakkor mindenkinek javasolja az utcán való maszkviselést. A koncerteket, előadásokat, vásárokat és sportrendezvényeket csak a megfelelő óvintézkedések és a fizikai távolság szigorú betartásával lehet megszervezni, az egyház által szervezett ünnepeken pedig csak a helyi lakosság vehet részt. Ugyanakkor a bizottság határozata értelmében ott, ahol lehetséges, áttérnek a távmunkára. A lakótársulások kötelesek biztosítani a lépcsőházak, liftek fertőtlenítését. A hatóságok szigorúbban fogják ellenőrizni az óvintézkedések betartását -áll még a határozatban.