Jelentette ki  Ludovic Orban kormányfő. Viszont e kapcsán különbözik a látásmód a kormány és a Szociáldemokrata Párt  által vezetett parlamenti többség között. A kormány álláspontja szerint továbbra is a kormánynak kell döntenie a választások időpontjáról és a szervezés körülményeiről, míg a parlament elfogadott egy törvényt, amely a törvényhozásra ruházza ezt a feladatot. Ezt a tövényt viszont megtámadták az alkotmánybíróságon.Hozzátette azt is, hogy a választásokat akkor kell majd kiíni, amikor járványtani szempontból a körülmények lehetővé teszik a kampánytevékenységeket.