A kínai kormány bejelentette, hogy leállította a természetes homok tajvani exportját, valamint a szigetről érkező hal- és gyümölcsimportot. Peking hevesen tiltakozott ugyanis Nancy Pelosi amerikai házelnök látogatása ellen, behívatták az Egyesült Államok pekingi nagykövetét a kínai külügyminisztériumba emiatt és leszögezték, hogy az amerikai házelnök tajvani látogatása sérti az egy Kína elvét. Peking azt is bejelentette, hogy további gyakorlatokat tartanak holnaptól vasárnapig. Nancy Pelosi amerikai házelnök ma azt mondta Tajvanban, hogy az Egyesült Államok szolidaritása Tajvannal kulcsfontosságú. Caj Jing-ven elnök pedig „Tajvan egyik legodaadóbb barátjának” nevezte az Egyesült Államokat és elmondta, hogy Oroszország ukrajnai inváziója miatt a Tajvani-szoros biztonsága ismét a világ figyelmének középpontjába került. Nancy Pelosi, aki régóta bírálja Kínában az emberi jogok helyzetét, a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki Tajvanra látogatott. Ez egy négynapos ázsiai látogatás része. Biden elnök nem támogatja, de elismeri Pelosi független jogát, hogy ott legyen. Japán aggodalmát fejezte ki a holnap kezdődő gyakorlatok miatt.