Az MTI tájékoztatása szerint  az uniós külügyminiszterek tegnapi tanácskozásukon megállapodásra jutottak arról, hogy szankciókat vezetnek be mindazokkal szemben, akik felelősek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítéléséért és bebörtönzéséért – jelentette be az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben tegnap. Josep Borrell az európai uniós országok külügyminisztereinek egynapos brüsszeli találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a konkrét személyek ellen irányuló, bevezetni kívánt korlátozó intézkedések előkészítése megkezdődött. A konkrét javaslataikról a tagállamok írásbeli eljárás útján akár egy héten belül dönthetnek. Borrell szavai szerint Oroszország a tekintélyelvű rendszerek irányába sodródik, és határozottan távolodik Európától. A főtárgyaló szerint Moszkva részéről semmilyen szándék nem mutatkozik a konstruktív párbeszéd folytatására az Európai Unióval.