Új alpolgármesterekkel és új városmenedzserrel kezdte meg második mandátumát Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, aki hétfőn értékelte a városvezetőként töltött első négy évét. Soós kétnyelvű, vázlatos beszámolója elején arról beszélt, hogy az újabb négy évben is a Lendületben a város mottóval folytatja a munkát. Kitért arra, hogy 98 százalékban befejezték a Dózsa György utca felújítását, és bár nem azonnal, de hozzákezdenek a város Koronka felőli bejáratát és a főteret összekötő 1918. december 1. utca felújításának. Soós Zoltán tájékoztatása szerint sikerült teljes mértékben beüzemelni az okosjelzőlámpa-rendszert. Marosvásárhely polgármestere az idei tervek kapcsán arról is beszélt, meg kell várniuk az országos költségvetést, és csak azután fogadhatják el a helyi büdzsét – előre láthatóan márciusban derül ki, mire lesz pénz. Soós Zoltán kijelentette, hogy Marosvásárhelynek ma nulla adóssága van. A részletes tájékoztatást elolvashatják a város honlapján, a tirgumures.ro oldalon.