A régiófejlesztésért felelős miniszter tegnap azt mondta, hamarosan térképeket fog bemutatni Romániáról, amelyek szemléltetik, hogy mekkora egyenlőtlenségek vannak a régiók fejlettségi szintje között. Liviu Dragnea megjegyezte, hogy mindez összefüggésben van azzal, hogy Romániában az elmúlt 23 évben nem reformálták meg a közigazgatást, így jelenleg egy túl bürökratikus rendszerrel kell megküzdenünk. A tárcavezető azt is bejelentette, hogy a kormány tervei szerint nyárig, legkésőbb júliusig elkészülnek a kabinet régiósítási tervei. A miniszter hangsúlyozta, hogy az új közigazgatási egységeket, nem etnikai vagy történelmi szempontok alapján fogják kialakítani.