A védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben leszögezi: Románia területén nincsenek ukrán katonai repülőgépek- tájékoztat az Agerpres. ‘Az orosz védelmi minisztérium szóvivőjének, tegnap tett kijelentéseivel kapcsolatban, amelyek hitelt adnak annak az elképzelésnek, hogy ukrán vadászgépeket telepítettek át Románia területére, amelyek így „nem vesznek részt a konfrontációban”, leszögezték, hogy: az állítás teljes mértékben hamis. A védelmi minisztérium azt is hozzáteszi, valószínűleg annak a Szuhoj 27-es ukrán katonai repülőgépnek az esetét próbálják felhasználni az állítás alátámasztására, amely február 24-én – az orosz hadsereg ukrajnai illegális inváziójának első napján – kényszerleszállásra kért engedélyt a román hatóságoktól. Ennek a gépnek a helyzetéről mindvégig teljes transzparenciával tájékoztattak, az ügyet a román hatóságok az ilyen helyzetekben alkalmazandó hazai és nemzetközi jogi normák szigorú betartásával kezelték, és erről az Orosz Föderáció illetékesei ‘minden bizonnyal tudtak” – fogalmaz a minisztérium, emlékeztetve, hogy a szóban forgó repülőgépet fegyverek nélkül adták vissza az ukrán hatóságoknak, és jelenleg már nem nincs román területen. Azt is leszögezik: a karbantartás céljából Romániába érkező 14 civil ukrán gépről szintén idejében és átláthatóan tájékoztattak. A gépek polgári feladatokat látnak el, nincs rajtuk fegyver, és az ukrán hatóságok kérésére, a román hatóságok jóváhagyásával, műszaki karbantartás végett szálltak le a Brassó megyei Vidombákon, az Airbus Helicopters romániai képviseleténél.