Románia 200 katonával vesz részt a NATO-missziók munkáját segítő afgán állampolgárok evakuálásában – döntötte el tegnapi ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács. A román katonák augusztusban csatlakoznak a mentőakcióhoz, és legtöbb hat hónapon át vesznek részt ebben. A CSAT tegnapi közleményében úgy fogalmaz, az afganisztáni rezsimváltás Románia biztonsági helyzetére is hatással lehet a szélsőségesség, a terrorizmus, a kábítószer- és fegyverkereskedelem, valamint az illegális migráció jelentette veszély miatt, ezért Románia meghozza a szükséges intézkedéseket, és továbbra is elkötelezett nemzeti érdekei és az állampolgárok érdekeinek védelme mellett.